Teszteljük magunkat…

Mostanában nagyon elterjedtek ezek a tesztes izék. Ugyan mit tud csinálni az ember, ha már nagyon unatkozik?

alkoholos ital: citromos sör..már ha azt ide lehet sorolni. Amúgy nem iszom alkoholt.
állat: Mindegyik. Imádom az állatokat.
anime: nem szeretem
autó: nem nagyon értek az autókhoz. nincs kedvenc
chips: nem eszem chipset.
csoki: sem csokit.
ékszer: egyértelműen a Jaredtől kapott pengetőm, amit nyakláncként hordok.
énekes, zenész: are you fucking kidding me? Justin Bieber 40 Mintes to Jupiter
energiaital: nem iszom enördzsidrinket
étel: gyümisali
évszak: tökmindegy. mindet szeretem..
fagyi: nem eszem fagyit, bár sztracsatella
film: Haha, ez egyszerű. Gyilkos Szerelem
fogkrém: kedvenc wc papír márkámat nem akarod tudni?
hónap: nincs kedvenc
idézet: “If you’re willing to walk the path of the dreamer, anything is possible.”
időtöltés: amihez épp kedvem van
illat: Hugo Boss: Just Different. :D Amúgy a Bruno Bananik a kedvenceim.
játék: ha számítógépes, akor GTA és NFS
kiegészítő: kalapok meg napszemcsik
könyv: Stephen Kingtől az összes
közösségi portál: twitter
magazin/újság: Kerrang!
márka: Asics
motor: csincs
nap: mikor melyik
napszak: szintén
nyelv: angol
oldal: nincs kedvenc
ország: szintén nincs
parfüm: HB és Bruno Banani
pizza: nem eszem pizzát
plüss állat: egyértelműen a Jared babáim :D
rádió: nincs
rágó: nincs
rajzfilm, mese: Spongyabob :P
rajzfilmes/filmes hős: Spongyabob
ruhadarab: amiben jól érzem magam
sampon: oké, ez már vicces
sorozat: I’m in the band
sport: aerobic
sportoló: nincs
süti: nem eszem sütit
szerző: mondhatom Jared Letot?
szín: fekete, fehér, szürke
színésznő/színész: Ivana Milicevic, Jared Leto
tantárgy: zeneteória
történelmi korszak: nincs
tv csatorna: Discovery
tv műsor: I’m in the band…
üdítő: nincs kedvenc
ünnep: nincs
város: ez sem
vers: szintén
virág: rózsa
zene: 30 Seconds to Mars

This is not reality, this is a dream…sadly

Fura egy álmom volt az éjjel. Valami sziklás területre mentem, ahol 3 kisebb csapatban voltak emberek. Mindhárom csoport vezetője Jared volt, csak más kinézettel. Az elsőnek ilyen attackes stílusú, a másodiknak from yesterdayes, a harmadiknak pedig 2010-es VMAs kinézetű. Utóbbit csak hátulról láttam, meg sem fordult. A sziklákon ilyen csigára felkötött kötél lógott, ezeken le lehetett csúszni. Sajnos az enyém nem működött, ezért odamentem az attackes Jaredhez, hogy jöjjön már át hozzám és nézze meg mi baja lehet. Nagyon undok volt, sőt- valahogy semmi szimpátiát nem éreztem iránta. Mindegy, nem tudott segíteni, ezért visszament a csoportjához. Ezután a from yesterdayes Jaredet támadtam meg problémámmal. Ő viszont nagyon aranyos volt. Mosolyogva jött segíteni, meg is csinálta a kötelem. Ezután furán végignézett rajtam, mert ugyanúgy néztem ki, mint ő. Összebarátkoztunk, beszélgettünk. Megkérdezte tőlem, hogy mivel van befestve a hajam alja, mert nagyon jó piros volt. Erre én: “Hajfestékkel…szerinted mivel lenne?”
Ezt sétálgatás, beszélgetés követte, de erre már nem nagyon emlékszem, mert felkeltem.
Valahogy olyan valóságos volt ez az álom. Az egész…mintha lélekben komolyan vele lettem volna. Még mindig érzem magam mellett Jaredet, úgy érzem, mintha valaki állna mellettem.
Általában az álmaimnak nem szoktam nagyobb figyelmet tulajdonítani, de ez valahogy még mindig bennem van. Egyszerűen nem tudom elfelejteni, mindig csak az a pár képkocka jár a fejemben -akaratom ellenére is, ahogy rám nézett tiszta fekete ruhájában.
Ez az egész olyan Hurricane szerű. “Ez nem a valóság, ez csak egy álom…” Az álmom olyan valóságos volt, mintha élne, közben mégis csak a képzeletem szüleménye volt. Akárcsak a videóban. Az egész csak egy álom, mégis olyan, mintha az éjszaka kellős közepén történne New York kihalt utcáin. Mert milyenek a sziklás részek? Kihaltak…csak én voltam ott és az álmom. Az az érdekes, hogy az a pár ember a csoportból nem mozgott, csak a Jaredek. Mintha ott sem lettek volna. Nekem is szembe kellett volna néznem a félelmeimmel? Vagy inkább szembe kell néznem velük? Mégis mik voltak a félelmeim? Jared képviselte volna őket? És miért pont ő? Vagy a 3 különböző Jared 3 eltérő dolog lett volna? Mégis mik?
Talán már csak én komplikálom túl a dolgokat, de ennek ellenére is úgy érzem, hogy ez az álom valamit jelenteni akar. Nem járna rajta az agyam már hajnaltól…akaratom ellenére is.

Csak egy maszkot viselsz

“Ahogy a sikered lassan csökken,
vele együtt az álmaid vége is közeledik.”

A fenti szöveg az egyik dalszövegemből származik. Tudom, nem nagy szám, de mentségemre szóljon, hogy nem vagyok profi. Bár szerintem néha egy amatőr is jobbat tud írni, mint a mostani felkapott “sztárocskák”.
Halomra hevernek a polcomon a dalszövegek. Van, ami eltűnt, van, amit kidobtam. Szeretek zenét írni, szeretek alkotni, de valahogy sosem érek el odáig, hogy a szöveget átvigyem a zongora billentyűjére. Ennek ellenére van pár saját szerzeményem, amit csak két ember ismer. A zongorám és én. Valami nagyon furcsa érzés tölt el dalírás közben. Mikor eljátszol egy részt és tudod, hogy az a te dalod, te szerezted, te írtad és senki más nem veheti el tőled. Millió és millió különböző dallam lakozik a hangszerekben, amik csak arra várnak, hogy valaki előcsalogassa őket és egy életre egymáséi lehessenek. Mert ez igaz. Ha belegondolunk, már egy hang megváltoztatás is más dallamot idéz elő, örömteli pillanatokat okozva szerzőjének. Mert akármennyire is egysíkú, dallamtalan is az a dal, a szerző tudja, hogy az az övé, senki nem veheti el tőle, és ha neki tetszik, akkor másnak beleszólása nincs. Mert minden dallam hordoz magában valami szépet, valami egyedit, amit ha meghallgatsz, megváltozik tőle a szemléleted. Legyen az csak egy hang, egy taktus, vagy akár csak egy láthatatlan és hallhatatlan dolog, amit csak te hallasz és érzékelsz. Ezért jó belekóstolni a művészetbe, mert mindenki megtalálja a magának tetsző dolgot. Még ha csak nem is mutatja ki a világnak, biztos, hogy van valami, ami megfogja és megváltoztatja. Nem kell szégyellni előadni azt, amit szívedből, lelkedből szereztél, bármennyire is legyen egy kis bugyuta dallam…szerinted. Mert lehet, hogy másnak nem az. Lehet, hogy másnak pont az a pár hang hiányzik az életéből, azt változtatja meg…és milyen jó már, mikor a tebenned rejlő hangok adtak erő a másiknak.

Velem van a probléma?

Valójában nem is tudom, hogyan szeretnék nekikezdeni a bejegyzésnek. Tudom, mit szeretnék, de “papírra vinni” sokkal nehezebb. Igazából mindig is tűnődtem azon, hogy az embereknek van problémájuk velem, vagy nekem az emberekkel? Miért nem tudok normális kapcsolatot kialakítani másokkal? Miért baj az, ha egy kicsit is eltérek az átlagtól? Mert eltérek…nem is kicsit. Mind stílusban, mint viselkedésben, mind kinézetben is. De ez engem nem zavar, bár az embereket úgy látszik igen…ez viszont engem nem zavar.
Azt hiszem erre szokták mondani, hogy irigyek. Mert az átlag nép fél felvállalni önmagát. Miért? Talán fél valamitől? A félelem csak egy érzés, a félelem nem öl meg. Engem csak erősebbé tett. Félnek a reakcióktól, félnek a másik embertől. “Vajon mit fog gondolni rólam? Talán elég megfelelő leszek az emberiségnek? Elfogadnak?” Szerintem azzal van a probléma, hogy az emberek nem saját maguknak, hanem a másiknak akarnak megfelelni. Ugye ki érzi jól magát egy teljesen más személyiség bőrében? Mert azt mindenki biztosra veheti, hogy ha a másiknak kedvez, akkor tuti, hogy önmagát hazudtolja meg és nem lesz az, aki szeretne lenni. Teljesen felesleges az ilyenen rágódni, mert szerintem aki meg akar ismerni, az meg is fog és elfogad olyannak, amilyennek én szeretnék lenni. Igen, hogy én ezt így gondolom…de mi van a többiekkel? Mindenkinek eltérő a gondolkodásmódja, valaki ezt nem fogja fel, ezért próbál összeolvadni az átlaggal, elveszni az emberiség hatalmas óceánjában, sodródni az árral, és félni hullámokba törni, vagyis felvállalni önmagát.
És hogy hogy rejlik a válasz? Önmagunkban. Szinte hallom, ahogy ordít a fülemben…”i’m in my head and i’m spinning.” Mert igazából mindenki csak egy “weak fallen man.” Addig senki sem fogja elfogadni önmagát, míg meg nem leli magában a gyenge zuhanó embert és nem tesz egy ígéretet a végére.

Start again…

Azt hiszem újra elkezdek blogolni. Nem tudom, meddig fogom bírni, bár általában a blogok valahogy nem olyan hosszúéletűek nálam. Meglátjuk. Mindig is vágytam egy naplóra, ahová le tudom írni, mit gondolok. Nem arról fog szólni ez az egész, hogy este 8kor leírom az egész napomat percről percre, másodperc pontosan. Nem fogok naponta írni, nem fogok hírdetni sem és az sem fog érdekelni, ha csak egy valaki olvassa, amit írok. Persze azért örülnék neki, ha egy páran benéznétek. (: Képek, rajzok..és minden, ami engem érdekel. Ezeknek lesz itt helye. Nem tudom..valahogy a kezdő és első szöveg sosem volt az erősségem, szóval itt be is fejezném. A többi majd jön magától.